2013. december 23., hétfő

Pom-pom-pom-pom

ma van a szülinapom-pom :)

A második, első, vagyis egy éve , hogy leadtam azt a bizonyos 20 kilót, szép karácsonyi ajándék volt és remélem az is marad jó sokáig.

Már nagyon szerettem volna egy ilyen nadrágos képet, de kibírtam tegnapig, a nadrág ugyanaz!


















Meg szerettem ma lepni magamat valami extrával, de nem találtam semmit, vagy mindenem megvan(?), pedig ma vásároltam meg sok mindent, végül egy pomelot vettem, jól fog esni este. Majd ünnepek után kitalálok valamit.

Karácsonyi menet:
Holnap délelőtt. kis takarítás, utolsó simítások, fadíszítés, csomagolás, délután megyünk anyósomhoz, végül nem képviselőfánkot, hanem profiterolt viszek, nagyjából ugyanaz
Holnap után: K családjánál ebéd, halászlé, töltött káposzta, sültek salátával, ide paleo Sachert viszek
Végül 27.-én irány Várad, anyám azt mondta, ne vigyek semmilyen sütit, majd együtt sütünk.
Aztán megyünk Juliékhoz és együtt szilveszterezünk, majd elsején jövünk haza.

Kilók rendben, holnapig :)
Majd jövök a sütemény receptekkel és képekkel, ha sikerülnek.

2013. december 21., szombat

Készülődős, természetesen :)

örömmel jelentem, a felkúszott másfél kilóból, egy már lement, megvagyok a takarítással és mával indul a mandula, vagyis a karácsonyi eszem-iszom, nem lesz nagyon veszélyes, főleg, hogy okultam ebből a másfél kilóból és nemsokára 1 éves évfordulóm lesz, szóval, tudom hol a határ és, hogy mennyit érdemes kockáztatni!

Ma évfordulós lazacpartira megyünk barátokhoz, nekem a desszertet kell vinnem, ami krémes-pohárkrém lesz, kevés naranccsal és pirított mandulával megbolondítva, anyósomhoz képviselőfánkot viszek, Valikához paleo Sachert, mert kiderült hárman is lisztérzékenyek ( nem nagy ügy, a lisztet lecserélem mandulára és dióra), anyámhoz meg zserbót.

Most az idei képeket rendezgetem, csinosítgatom, szokás, hogy együtt megnézzük őket, itt van pár nyári, de szeretem ilyenkor télen nézegetni a nyaralás képeit :)



Kellemes karácsonyt Nektek!


2013. december 14., szombat

Ez is megvolt,

mármint az egri utazás, a házassági évfordulónk és plusz 1.5 kiló, folyományként, természetes következményként :), majd elmúlik, karácsonyig megint szépen odafigyelek, jógázom, aztán megint, húzd meg-erezd meg...hinta-palinta.

Egerben csodás volt, rengeteget áztattuk, dögönyöztettük magunkat, a hideg víz közelébe csak egyszer mentünk, egyetlen porcikám sem kívánta a hideget, annál többet szaunáztunk, olvasgattunk, sétálgattunk és persze ettünk-ittunk!

















Házassági évfordulós sapkák :) én egy csokor rózsát és egy üveg Baileyst kaptam, és ugyanúgy mint tavaly, moziban voltunk, a Hobbit második részét néztük, tegnap, mert akkor volt a napja, péntek 13 és 10 év!


















Két napig egyedül leszek itthon, nem is bánom, lesz időm takarítani, jógázni, olvasni, esetleg szappant főzni, főznöm nem kell, maradt húsleves és vadas holnapra. (kakasból). Ja és a film nagyon jó volt, fordulatos, izgalmas, látványos, gyönyörű képekkel, tudtam volna nézni még órákig...


2013. december 5., csütörtök

Mikulásos

Tegnap, a termálfürdőben nagyon jó volt, főleg mert jó hideg volt a levegő, a víz meg jó meleg, továbbá a vízben mindenféle jógapózt meg tudok csinálni, amit szárazföldön nem, nyakamba teszem a lábam, teljesen, ez megy szárazon is, csak nem annyira, teljes lótusz ülés-kéztartással, meg mindenféle nyakatekert pózok, amit bonyolult leírni :) Valamint 3 hónapja nem látott barátokkal voltunk, fürdőruhában, ugye és azt mondták sokat izmosodtam formálódtam nyár óta, pedig nem az a dicsérős típusok, sőt...

A kilók tényleg remekül alakulnak és valóban izmos vagyok, a karom már-már látványos a combom, meg meg a többi alsó-felső fertály feszes, kemény, gömbölyded, én is érzem magamon  és ezt csak a jógának köszönhetem... hihetetlen

Most várom haza a Mikulásomat sült gesztenyével, mákos gubával :) én már reggel megkaptam a meglepetésemet, most K-n lesz a sor, hogy meglepődjön és örüljön, kedvence a mákos guba, nekem meg a sült gesztenye.

A sulinak erre az évre végre, csak ötösöm van eddig, még várom a 2 beadandó eredményét.